Jön a négynapos munkahét? – Biztatóak a kísérlet eredményei Az Egyesült Királyságban elvégzett nagyszabású teszt olyan jól sikerült, hogy csaknem minden résztvevő vállalat folytatja a gyakorlatot. RÉSZLETEK
Kereken félmillió forint volt 2022-ben a bruttó átlagkereset 2022-ben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete – a munkáltatók teljes körében – 500 000 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 344 800 forint RÉSZLETEK
Munkaerő-kölcsönzés: elkerülhetőnek látszik az inflációs bérspirál A munkaerő-kölcsönzési szektorban az idei béremelések átlagosan 10 százalék körül voltak – tette közzé a 420 ezer atipikus keretek között foglalkoztatott dolgozók kétharmadát képviselő tagszervezeteinek RÉSZLETEK
A Magyar Ápolók Napján köszöntötte az ágazatban dolgozókat a VOSZ Február 19-e 2014 óta hivatalosan is a Magyar Ápolók Napja. Ebből az alkalomból köszöntötte az ágazatban dolgozókat Fábián Lajos, a VOSZ társelnöke, az Egészségügyi Tagozat elnöke. RÉSZLETEK
Csizmadia Gábor: Somogyban idén 5 százalékkal nőhet a nyugdíjasok foglalkoztatása Somogyban 2022-ben közel 2800 nyugdíjas dolgozott, 2023-ban nagyjából 3000 idősebb férfit, nőt alkalmazhatnak a vállalkozások. A nyugdíjasok foglalkoztatása a VOSZ kihelyezett elnökségi ülésén RÉSZLETEK
Generali: minden ötödik magyar gondolkodik munkahelyváltáson a magasabb fizetés reményében Pénzügyi nehézségekkel terhes gazdasági környezetben ért minket az idei év. A Generali Biztosító januári kutatása a magyarok 2023-ra vonatkozó várakozásait és pénzügyi terveit mérte fel. RÉSZLETEK
A magyar középiskolások 37 százaléka szívesen dolgozna külföldön A magyar középiskolások 37 százaléka tervezi, hogy a tanulmányok elvégzése után külföldön dolgozik – derült ki a Trenkwalder mobilitási terveket vizsgáló felméréséből. RÉSZLETEK
K&H: idén nem lesz foglalkoztatási és beruházási boom a családi vállalatoknál Negatív hangulat jellemzi a hazai családi vállalatokat, a K&H családi vállalatok index -6 ponton áll. A cégek alacsony pénzügyi eredményekkel számolnak idén, így sem foglalkoztatási, sem beruházási RÉSZLETEK
Milyen lesz a jövő munkahelye? A változás már 2023-ban elindulhat A koronavírus-járvány óta drámaian átalakult a technológiához való viszonyunk, a tradicionális HR jelentősége egyre csökken. A cégek keresik a folyamatok egyszerűsítésének és hatékonyságuk növelésének RÉSZLETEK
650 dolgozót érint Nyíregyházán az Electrolux döntése Az Electrolux a megváltozott üzleti környezetre és alacsony keresletre hivatkozva 2024. januártól nem folytatja tovább a szabadonálló hűtőszekrények gyártását a 650 dolgozót foglalkoztató nyíregyházi RÉSZLETEK
Versenyeznek a munkáltatók a megváltozott munkaképességűekért A tavalyi 1,8 millió forintról idén 2 088 000 forintra nőtt a rehabilitációs hozzájárulás, melynek hatására várhatóan tovább nő a munkáltatók igénye a megváltozott munkaképességű (MMK) dolgozók RÉSZLETEK
Januárban még soha nem volt ilyen alacsony a regisztrált álláskeresők száma A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint 2022 januárjához képest 5 ezer fővel csökkent a regisztrált álláskeresők száma, így 2023 januárjában 243 578 főt tartottak nyilván. RÉSZLETEK
Tovább nőtt decemberben a munkanélküliség Az októberi 3,6 és a novemberi 3,8 után 2022 decemberében 3,9 százalékos volt a munkanélküliség – tájékoztatott a statisztikai hivatal. RÉSZLETEK
563 600 forint volt az „átlag magyar” bruttó bére 2022 novemberében 2022 novemberében a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 563 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 387 800 forint volt, előbbi 16,8, utóbbi RÉSZLETEK
Egyre fontosabbak a női kompetenciák a digitális világban Az Európai Unióban 8,4 millió szakember dolgozik az információs és kommunikációs technológiák (IKT) iparágában, de csupán 18,5 százalékuk nő. Magyarországon ez az arány mindössze 12,3 százalék. RÉSZLETEK
13 százalékkal emelkedett a fizikai átlagórabér tavaly a negyedik negyedévben 2022 negyedik negyedévében 1630 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére. Ez 13,1 százalékos növekedést jelent az előző év hasonló időszakában tapasztalt RÉSZLETEK
Nő a verseny a nyitott pozíciókért 2022 végére tovább erősödött a harmadik negyedévben kezdődő munkavállalói aktivitás. Magyarország minden vármegyéjében emelkedett a meghirdetett pozíciókra leadott jelentkezések száma. RÉSZLETEK
Ne versenyezz akkor, amikor a meglévő munkatársakat is tudod fejleszteni! Az elmúlt években minden idők legnagyobb hiánya alakult ki a technológiai tudással rendelkező munkavállalók körében. A munkaadóknak a toborzás helyett a tehetségek kinevelésére, gondozására és RÉSZLETEK