Az ízletes rizike lett az év gombája Mindenképpen érdemes szélesíteni a palettát, és kipróbálni a konyhában a vadontermő gombafajokat is, amilyen például az ízletes rizike. RÉSZLETEK
Megvan az idei debreceni pálinkaverseny győztese A tavalyi 1700 mintaszám után az idén több mint 2177 pálinkát neveztek, ebből 2169 tétel került a bírák elé. Magyarországon kívül Szlovákiából, Romániából és Szerbiából is sok pálinkafőző nevezett. RÉSZLETEK
Három magyar burgonyafajta lesz a tányértéma a Bocuse d'Or európai kontinensdöntőjén Ezzel mindkét téma reflektál a vendéglátó ország gasztronómiai kultúrájára, amelyre egyaránt jellemzők a Kárpát-medencei népek és kultúrák inspirálta hagyományok és az innováció is. RÉSZLETEK
Kevés pezsgőt isznak a magyarok. De miért? Jelenleg a világ vezető pezsgőgyártó országa Olaszország, amelyet Franciaország, Németország és Spanyolország követ. RÉSZLETEK
Kiderült, kik palackozhatnak idén BalatonBort Január 26-án a Dobosi Birtokközpontban összegyűlt a Balatoni Kör és a Rizling Generáció által összehívott bíráló bizottság, hogy végigkóstolják a borászok által leadott mintákat. A nap végére RÉSZLETEK
Új ízzel támad a csokoládémágus A Griffé egy olyan egyedülálló mandula rocher, amelyben a mandulapálcikák frissen pörkölt fekete szezámmaggal és granolával találkoznak magas kakaótartalmú tejcsokoládéban. RÉSZLETEK
Ez a szekszárdi cabernet franc 2000 forintért ingyen van Továbbra is kitartóan vadásszuk a kiemelkedően kedvező ár-értékű borokat, és most újabb gyöngyszemre bukkantunk. RÉSZLETEK
Új kereskedelmi igazgatója van a Disznókő Szőlőbirtoknak Korábban 20 éven át a Tokaj Oremus belföldi kereskedelmi és marketing vezetője volt. RÉSZLETEK
Idén visszatér a Gourmet Fesztivál 2022. májusának utolsó hétvégéjén újra jelentkezik az ország és a régió legnagyobb gasztronómiai ünnepe, a Gourmet. RÉSZLETEK
A magyar cukrász lekörözte az olaszokat Riminiben, a legnagyobb olasz fagylaltkiállításon mutathatja be a tudományát hamarosan Fazekas Ádám cukrászmester, akinek pisztáciafagyija megnyerte az idei világbajnokságot. RÉSZLETEK
Hamarosan kiderül, kik készíthetnek idén BalatonBort A minden külső támogatás nélkül felépített stabil régiós márka az idei évtől készen áll mennyiségben is szintet lépni, valamint arra is, hogy legalább egy exportpiacon bemutatkozzon. RÉSZLETEK
Nagy élmény az Öreg tőkék bora Egy osztrák borbarátom mondta, amikor megkóstolta, látszik, hogy ennél a pincészetnél nagyon jól bánnak a fával. Bizony, a hordókezelést tanítani lehetne. RÉSZLETEK
Fajsúlyos programmal készül a 10. Borkonferencia Tizedik alkalommal találkozik a szőlő-bor ágazat krémje: szőlészek, borászok, jogászok, marketingszakemberek, szakújságírók, szakpolitikusok, az ágazat véleményformálói, hogy fajsúlyos kérdésekben RÉSZLETEK
Ez lesz az utolsó Téli Etyeki Piknik A böllérek 9 órára időzítették a pörzsölést, hogy ne kelljen a vendégeknek hajnalban kelni, tehát érdemes már reggel kilátogatni a Gasztrosétányra. RÉSZLETEK
Nyolc év alatt kilenc díjat zsebelt be ez a fantasztikus single malt Az üzem a híres Loch Ness-től csupán pár kilométerre található. Egyesek szerint Nessie legendáját elsősorban a mértéktelen whiskyfogyasztók táplálják. RÉSZLETEK
A lejárt szavatosságú élelmiszereket még sokáig lehet fogyasztani Mindenki számára hasznos lehet az a hiánypótló ajánlás, amit a lejárt minőségmegőrzési idejű termékek fogyaszthatósági határidejéről állított össze a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal RÉSZLETEK
Itt a világ 15 legdrágább Michelin-csillagos étterme Noha a Michelin-kalauzban akad pár pénztárcabarát hely is, azért azt a legtöbb gasztrokibic tudja, hogy a csillagos éttermek többségében egy sok fogásos ebéd vagy vacsora kisebb vagyonba kerül. RÉSZLETEK