K&H: nem mindenki érzékeli az infláció lassulását A háztartások, így a középkorúak helyzetének javulásához szükség van az érzékelt infláció csökkenésére. RÉSZLETEK
Ipari árak márciusban: havi szinten stagnálás, éves összevetésben 3 százalékos emelkedés Az ipari termelői árak 2024 márciusában az egy évvel korábbihoz képest 3,0 százalékkal mérséklődtek, az előző hónaphoz viszonyítva lényegében nem változtak – tájékoztatott a statisztikai hivatal. RÉSZLETEK
Nőtt a GDP 2024 első negyedévében Az előző negyedévhez képest 0,8 százalékkal nőtt, az egy évvel korábbit 1,7 százalékkal haladta meg a GDP 2024 első negyedévében – tájékoztatott a statisztikai hivatal. RÉSZLETEK
„Egyértelműen a családi ház az agglomeráció sztárja” Továbbra is kiemelkedő a fővárosi agglomeráció vándorlási többlete: az elmúlt húsz évben több településen is megduplázódott a lakosságszám, a megnövekedett kereslet pedig áremelkedéssel járt RÉSZLETEK
Ingatlanpiac: 7 százalékos az átlagos „alkumérték”, de egyre gyakoribb a licit is Bár a licitálók aránya a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva a duplájára emelkedett, az irányítás még mindig inkább a vevők kezében van az ingatlanpiacon a Duna House szakértői szerint. RÉSZLETEK
Enyhén csökkentek a lakásárak 2023 végén 2023 negyedik negyedévében országosan enyhén csökkentek a lakásárak, az éves áremelkedés üteme ugyanakkor bázishatás révén gyorsult – derül ki az MNB Lakásárindex 2023. IV. negyedévi adataiból. RÉSZLETEK
Bankmonitor: csalódhat, aki további kamatcsökkenésre vár, még drágulhatnak is a lakáshitelek A hitelkamatok érdemi emelkedéséhez a bankoknak ki kell lépnie az önkéntes THM plafonból, vagy a plafont kell feljebb tolni. RÉSZLETEK
Európa 10 „leginnovátorabb” országa közé várja a kormány 2030-ra Magyarországot Az idén 147 milliárd forintnyi pályázati forrás nyílik meg a kutatás, a tudományos innováció támogatására a Neumann János Program keretében – tájékoztatott Hankó Balázs, a Kulturális és Innovációs RÉSZLETEK
Kereskedelmiingatlan-piac: erősödnek a kockázatok 2023-ban a kereskedelmiingatlan-piac mutatószámai a szállodaszegmens kivételével kockázatemelkedést jeleztek; az alacsony befektetési forgalom és a hozamemelkedés az ingatlanértékek csökkenésének RÉSZLETEK
10 millió forinttal drágult az otthonteremtés a fővárosi agglomerációban 2024 a Budapest környéki területek ingatlanpiacán is fordulópontot hozott, a fokozódó érdeklődés és a növekvő tranzakciószámok az árakon is nyomot hagytak, így 8 százalékos emelkedés után 640 RÉSZLETEK
Mobil gázérzékelőket, háttérsugárzást jelző detektorokat és rezgésfigyelő szenzorokat fejlesztenek a A mikro- és nanotechnológia eszköztárának segítségével készülő új típusú, alacsony fogyasztású mobil, illetve ruhán viselhető érzékelők a kritikus infrastruktúrák és a vészhelyzetek elhárításában RÉSZLETEK
Számla nélkül elszámolható üzemanyagárak 2024. májusban 2024 májusában a 95-ös benzin literje 646, a gázolajé 653 forinton számolható el számla nélkül – tájékoztatott a NAV. RÉSZLETEK
Két hét haladékot kaptak az üzemanyag-kereskedők a kormánytól A kormány felszólítja az üzemanyag-forgalmazókat, hogy áraikat önkéntes alapon igazítsák a régiós átlaghoz, hogy a magyar üzemanyagárak ne szakadjanak el attól. RÉSZLETEK
A tojás ára majdnem másfélszeresére nőtt, a napraforgómagé közel felére csökkent 2023-ban 2023-ban a mezőgazdasági termékek termelői ára átlagosan 16 százalékkal csökkent, elsősorban a szántóföldi növények kedvező, a 2022-es évinél jóval magasabb terméshozamának köszönhetően; az állatok RÉSZLETEK
Nébih: sok növényvédő gép tanúsító matricája lejárhatott a közelmúltban Ha egy permetezőgép nem felel meg az előírásoknak, a hatóság a munka beszüntetésére kötelezheti a gazdálkodót, valamint pénzbírságot is kiszabhat. RÉSZLETEK
Két új modern irodaházzal bővült a budapesti állomány az első negyedévben A budapesti irodaállomány két új irodaházzal, összesen 26 440 négyzetméterrel bővült az első negyedévben, a teljes budapesti modern irodaállomány meghaladja a 4,377 millió négyzetmétert – tájékoztatott RÉSZLETEK
Használt lakás vásárlásakor 1,9 millió forint volt az átlagos csok 2023-ban 2023-ban 21 284 darab családi otthonteremtési támogatást folyósítottak, összesen 49 milliárd forint értékben; a folyósított száma 44, összege 47 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakihoz RÉSZLETEK
Májustól változnak az állategészségügyi diagnosztikai vizsgálatok költségei 2024. május 1-től az utánvétes fizetési módhoz kapcsolódó költségekben változás várható – tájékoztatott a Nébih. RÉSZLETEK