Megvannak az „Év Fogyasztóvédelmi Referensei” A díjat immár negyedik alkalommal adják át azoknak a referenseknek és vállalkozásoknak, akik munkájukkal túlmutatnak a jogszabályi kötelezettségeken, és aktívan hozzájárulnak a fogyasztóvédelmi RÉSZLETEK
Elindult az innovációs kkv-roadshow A kormány célja, hogy 2030-ra minden második magyar kis- és középvállalkozás innovatív legyen, hiszen ez az ország gazdasági versenyképességének egyik záloga – mondta Bódis László, a Kulturális RÉSZLETEK
Kamarai rendezvénysorozat segíti a vállalkozások kiberbiztonsági felkészülését Elindult a tíz alkalmas országos „Kiberbiztonsági védőháló a kkv-szektor számára” című rendezvénysorozat. A program célja a NIS2 auditra való felkészítés egy workshop keretében az MKIK Vállalkozásfejlesztési RÉSZLETEK
Közösen erősítené a kkv-k szerepvállalását a közbeszerzésekben az MKIK és a Közbeszerzési Hatóság Megújította és bővítette együttműködési megállapodását a Közbeszerzési Hatóság és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara a kis- és közepes vállalkozások közbeszerzési eljárásokba történő bekapcsolódásának RÉSZLETEK
Díjmentes szolgáltatások az MI használatához és a digitális átálláshoz A székesfehérvári, kecskeméti és törökbálinti állomások után a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara adott otthont az Modern Vállalkozások Program 2.0 szakmai fórumának, amelyen a digitalizáció RÉSZLETEK
Országos beszállítói fórumsorozatot rendez az MKIK Októberben indul az Országos Kamarai Beszállítói Program őszi rendezvénysorozata a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Vállalkozásfejlesztési Programjának szervezésében. A kezdeményezés hét helyszínen RÉSZLETEK
AI-kutatással növelné a képzési hatékonyságot a kamara A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara szemináriumsorozatot is indított a kkv-k számára. RÉSZLETEK
Új együttműködési programok elindítását jelentette be az MKIK Határmenti gazdasági együttműködési kezdeményezés elindítását, valamint egy kulturális és kreatív ipart támogató mecenatúra program bevezetését jelentette be a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara... RÉSZLETEK
Nagy Elek: a célunk, hogy a magyar vállalkozók érezzék, a kamara értük van Egy új, határmenti gazdasági együttműködési kezdeményezés elindítását, valamint egy nagyszabású kulturális és kreatív ipart támogató mecenatúra program bevezetését jelentette be Nagy Elek, a RÉSZLETEK
„Készülnek az akciótervek”: ambiciózus javaslatok Nagy Márton asztalán Az MKIK (többek között) a Demján 1+1 program folytatását, a Széchenyi Kártya Program kamatának egységesen 3 százalékra való csökkentését, a KIVA értékhatárának és az áfa alanyi adómentesség értékhatárának RÉSZLETEK
Kezdő vállalkozóknak indít díjmentes képzést a Kamara A „Vállalkozói Iránytű” elnevezésű program célja, hogy gyakorlati, azonnal alkalmazható tudást nyújtson a résztvevőknek pénzügyi, adminisztratív és stratégiai kérdésekben. RÉSZLETEK
Demján Sándor Tőkeprogram: Egymilliárd forintnyi tőkejuttatásról már döntöttek, 200 projekt elbírálá Egymilliárd forintnyi tőkejuttatásról született már döntés a Demján Sándor Tőkeprogramban – tájékoztatott a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, a program stratégiai partnere. RÉSZLETEK
Stratégiai együttműködési megállapodást kötött az MKIK és a MGYOSZ A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) és a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) együttműködési megállapodást írt alá szerdán annak érdekében, hogy együtt járuljanak hozzá... RÉSZLETEK
Együttműködési megállapodást kötött az MKIK az SZTFH Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH), azzal a céllal, hogy segítsék a magyar vállalkozásokat... RÉSZLETEK
Folytatta az egyeztetéseket a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara a kormánnyal A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) új vezetősége folytatta a tavaly megkezdett egyeztetéseket a kormányzattal a vállalkozói tevékenység minél hatékonyabb támogatásáról, hétfőn a belügyminiszterrel,... RÉSZLETEK
Alanyi adómentesség: „kétlépcsős” értékhatár-emelést javasol az MKIK A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara támogatja az áfa alanyi mentesség határának emelését, és azonnali intézkedéseket javasol. RÉSZLETEK
Hankó Balázs: a szakképzés munkaerőpiac-érzékennyé vált A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) és a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) közötti együttműködés azon alapszik, hogy a magyar gazdaságot tudásgazdagabbá tegyék - mondta Hankó... RÉSZLETEK
Az MKIK beszáll a Demján Sándor Programba Az új gazdaságpolitikai akcióterv részeként elindul a Demján Sándor Program, amelyet a kormány a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával közösen hajt végre – jelentette be Nagy Márton nemzetgazdasági RÉSZLETEK