Már él az automatikus napi átutalási limit az OTP-nél, hamarosan a többi banknál is bevezetik Az OTP azzal indokolta a döntést, hogy az elszaporodó internetes és telefonos csalások jelentős részét ezzel ki lehet védeni. RÉSZLETEK
Nem kapkodnak a lakáshitelekért a fiatalok, hiába felezték az önerőt Az idén januártól bevezetett könnyítéssel több évvel lerövidülhet a lakáshoz szükséges önerő összegyűjtése a fiatalok számára. RÉSZLETEK
Tízezrek menekítik a millióikat az adó elől, a TBSZ az új sztár A háztartások bankbetétjeinek összege 321,2 milliárd forinttal nőtt, külföldi értékpapírokba pedig 116,9 milliárd forintot tettek be a magyar kisbefektetők. RÉSZLETEK
Megjött a kamatemelés a lakáshiteleknél, áttörik a bankok a THM-plafont Az elmúlt hónapokban még csupán nem csökkentek, májustól viszont már nőnek is a lakáshitelek kamatai. A hónap elején az egyik nagybank visszaemelte a hitelei árát, és vannak olyan banki ajánlatok RÉSZLETEK
Ismét 100 milliárdnál a lakáshitelek, rekordon a személyi kölcsönök Márciusban tovább csökkent a lakáshitelek átlagos kamata, az új szerződések összege pedig megközelítette a 100 milliárd forintot, amire utoljára közel két éve volt példa. Személyi kölcsönt is RÉSZLETEK
Otthonfelújítási támogatás: május 1. is fontos határidő A korszerűsítendő ingatlanba legkésőbb május 1-ig be kell jelentkezni, ez online még az utolsó nap is megoldható. RÉSZLETEK
Rohamra indultak a bankok a lakossági megtakarításokért Alighogy véget ért a betétekre vonatkozó kamatplafon, új fokozatba kapcsolt a bankok harca a betétesek kegyeiért. RÉSZLETEK
Lakáshitelezés: számok a gödör aljáról A lakáshitelezés a földbe állt tavaly, az állomány kizárólag az államilag támogatott hitelek miatt bővült, de csak minimális mértékben; hitelkiváltás gyakorlatilag nem volt – összegez a Bank360.hu. RÉSZLETEK
Már csak két magánnyugdíjpénztár maradt Beolvadás beolvadást követ a megmaradt magánnyugdíjpénztáraknál, amelyek a több mint ötvenezer kitartó pénztártag csaknem 300 milliárd forintos vagyonát kezelik. RÉSZLETEK
Szeptembertől kötelező átutalási korlát lesz a bankszámlákra, az OTP már májusban bevezeti Szeptembertől az MNB ajánlása alapján várhatóan minden banknál napi limitösszeget vezetnek be az átutalásokra a csalások kivédésére. RÉSZLETEK
Csak 2025-től vehetünk fel ingyen készpénzt a postán Megjelent a Magyar Közlönyben az a törvény, amelyik a postákon is lehetővé teszi az ingyenes készpénzfelvételt havi 150 ezer forintig. A jogszabály hatályba léptető rendelkezéseiből azonban kiderül, RÉSZLETEK
Figyelmeztetést kaptak a bankok az MNB-től: elég volt az apró betűs díjemelésekből! Színes kiemeléssel kell jelölni a díjváltozásokat. RÉSZLETEK
Rákapcsoltak a nyugdíjpénztárak, nem ritka 3 hónapra a 10 százalék hozam A tavalyi év is kiválóan sikerült, az idei első negyedévben pedig még jobban rákapcsoltak a nyugdíjpénztárak. A magas kockázatot vállaló portfóliók már három hónap után kétszámjegyű pluszban RÉSZLETEK
Sok bankszámlás megúszta a drasztikus áremelést Főleg azok az ügyfelek jártak jobban, akik digitálisan bankolnak, és nem használnak készpénzt. RÉSZLETEK
Erre kerestek lakásbiztosítást a váltani akarók: átlagosan 99 négyzetméter és 58 milliós érték A rendkívüli felmondási időszaknak idénre vége, de új szerződést a 30 napig még élő eddigi helyett ezután is köthetnek a biztosítást váltók. RÉSZLETEK
Ömlenek a milliárdok a befektetési alapokba Az állampapírokból kifelé vitte a pénzt februárban a lakosság. Az államtól érkezett pénz a befektetési alapokba, a folyószámlákba és a külföldi értékpapírokba kerül – derül ki a Bank360.hu adataiból. RÉSZLETEK
Alig változtak a lakáshitelek kamatai, de a személyi kölcsönök egyre olcsóbbak Régen nem volt példa a hitelpiacon arra, ami április elején történt: egy bank sem nyúlt a jelzálogkölcsönök kamataihoz. RÉSZLETEK
1700 milliárdot vittek külföldi bankokba a magyarok A hazai befektetők 2011-ben kezdték gyors ütemben kivinni a pénzüket az országból, de a folyamat 2022-ben pörgött fel igazán. RÉSZLETEK