Bodó Sándor: A foglalkoztatáshoz kötődő juttatások is nőnek A kötelező legkisebb bérek érdemi emelésének köszönhetően a kapcsolódó juttatások is nagymértékben emelkedtek 2022 januárjától – hangsúlyozta Bodó Sándor, az ITM államtitkára. RÉSZLETEK
Ipari árak: kijózanítóak a novemberi adatok Az ipari termelői árak 2021 novemberében az egy évvel korábbihoz viszonyítva 21,6, az előző hónaphoz képest 2,7 százalékkal nőttek – jelentette a statisztikai hivatal. RÉSZLETEK
Árfixálás nélkül 503 forintba kerülne a gázolaj a magyar kutakon Emelkedik a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi ára pénteken. A 95-ös benzin ára most nem változik. RÉSZLETEK
GKI-Masterplast: egy évig még biztosan fennmarad a pozitív trend a lakáspiacon A lakáspiac az élénkülés jeleit mutatja és ennek folytatódása várható a közeljövőben is, az országos és a fővárosi lakáspiaci index értéke egyaránt két és féléves csúcsára emelkedett. RÉSZLETEK
Több mint 132 ezer használt személyautó állt forgalomba 2021-ben 2021-ben a DataHouse adatai szerint 132 205 import használt személyautó került hazai forgalomba Magyarországon, 1,4 százalékkal több, mint egy évvel korábban. RÉSZLETEK
431 ezer forint fölött volt az „átlag magyar” bruttó keresete októberben A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 431 300, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 441 500 forint volt 2021 októberében. RÉSZLETEK
Emelkedik a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára január 5-én A 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi ára is emelkedik szerdán. RÉSZLETEK
15 százalékot erősödött az ingatlanpiac 2021-ben A Duna House tranzakciószám-becslése és jelzáloghitel előrejelzése szerint 2021 decemberében országosan 11 422 ingatlan-adásvétel bonyolódott, valamint 110 milliárd forint szerződéses összegű RÉSZLETEK
Erős decemberi eredményt mutat a beszerzésimenedzser-index A beszerzésimenedzser-index szezonálisan kiigazított decemberi értéke 64,8 pont, nagyobb a novemberi 52,2 értéknél – közölte hétfőn a Magyar Logisztikai Beszerzési és Készletezési Társaság. RÉSZLETEK
Az ipari nyersanyagok többsége drágult 2021-ben Jelentősen emelkedett 2021-ben számos ipari nyersanyag ára, részben a járványvédelmi korlátozások miatt lecsökkent termelés, részben a gazdasági fellendülés miatt kibillent kereslet-kínálati RÉSZLETEK
1500 milliárd forintnyi adócsökkentés 2022-ben A magánszemélyeknek és vállalkozásoknak biztosított adócsökkentések összege jövőre eléri az 1500 milliárd forintot miután szja-mentességet kapnak a 25 év alattiak, adóvisszatérítés jár a családoknak, RÉSZLETEK
Családi adóvisszatérítés: pénteken lejár a nyilatkozat beadásának a határideje December 31-én lejár a családi adóvisszatérítés februári kiutalásához szükséges nyilatkozat benyújtásának a határideje, amelyből szerda reggelig 743 ezer érkezett az adóhivatalhoz. RÉSZLETEK
480 helyett 492 forint lenne a benzin ára 2021 utolsó napján 2021. december 31-én tovább emelkedik az üzemanyagok beszerzési ára. RÉSZLETEK
Másfél milliárd forint az állatvédelem támogatására 1,5 milliárd forintos pénzügyi forrást kap az állatvédelem az állami fellépés hatékonyságának fokozása, a kóbor állatok magas számának csökkentése, valamint a fennálló állatvédelmi-, állat- és RÉSZLETEK
Varga Mihály: Beszéljenek a számok! A magyar gazdaság az idén 6,4 százalékkal nőtt, szemben az előző válság utáni, 2009. évi 6,6 százalékos visszaeséssel – tette közzé Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook-oldalára felkerült, RÉSZLETEK
Duna House: az ingatlanvásárlók 25 százaléka első lakását vette meg 2021-ben A Duna House év végi elemzése szerint az ingatlanpiac aktivitásának 25 százaléka köthető az első otthonukat vásárlókhoz, akik jellemzően 30 évnél fiatalabbak, és 30 millió forint alatti ingatlant RÉSZLETEK
„Külföldi irányítású vállalkozások Magyarországon” A magyarországi vállalkozások alig 3 százalékát adó külföldi leányvállalatok a hazai munkaerő negyedének foglalkoztatása mellett a vállalati szektor hozzáadott értékének közel felét állítják RÉSZLETEK
11 százalékkal voltak drágábbak a lakbérek novemberben, mint egy évvel korábban 2021. novemberben: országosan 1,1, Budapesten 0,8 százalékkal emelkedtek a lakbérek az előző hónaphoz képest. A fővárosban a januári mélypontnál 13, az előző év azonos időszakinál 11 százalékkal RÉSZLETEK