Vegán pizzák és hamburgerek nyomában a Szupermenta A tesztben résztvevő ételek hét esetben tartalmaztak állati eredetű fehérjét. RÉSZLETEK
Karácsonyi kampányt indít az MNB A csökkenő infláció időszakában is kiemelten fontos, hogy körültekintően mérlegeljük anyagi helyzetünket, teherviselő képességünket. RÉSZLETEK
Az adózók dönthetnek az eÁFA rendszer használatáról Az eÁFA rendszer nem kínál önmagában megoldást a bevalláskészítési folyamat automatizálására. RÉSZLETEK
Mit ér a vezető, ha nő? A nők kevésbé figyelnek az életegyensúlyukra, míg a férfi vezetők már hallgatnak az intuícióikra a döntéshozatalkor – mutatta ki az MVÜK Női Vezetői Klub legfrissebb piackutatása, amelyben a RÉSZLETEK
Együttműködési megállapodás kötött a VOSZ és az EDUTUS Egyetem A VOSZ Komárom-Esztergom Vármegyei Szervezete november 20-án fórumot szervezett az EDUTUS Egyetemen, Tatabányán. RÉSZLETEK
Megszavazta az Országgyűlés: december első pénteke a Magyar Vállalkozók Napja Az Országgyűlés ma elfogadta a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének kezdeményezését. RÉSZLETEK
A régió legnagyobb cégei között a Mol és az MVM A cégek régiós rangsorát a lengyel PKN Orlen vezeti, megelőzve a cseh RWE-leányt, utánuk két magyar vállalat következik: a harmadik helyen áll a Mol, a negyediken pedig az MVM. RÉSZLETEK
Vendéglátó Akadémia: máltai ötlettel és partnerrel erősít a Starjobs Együttműködési megállapodást kötött a Starjobs Magyarország és a szállodai munkaerő-közvetítésre szakosodott OZO Group, aminek eredményeként hazai szállodaiparban tapasztalható munkaerőhiányt RÉSZLETEK
Kutatóorvost, jogászt és kenust díjaztak 2023-ban Prima díjjal Csongrádban A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) Csongrád-Csanád vármegyei Szervezetének elnöksége és a vármegyei Prima Díj Alapítvány Kuratóriuma 2023-ban 17. alkalommal hirdette meg RÉSZLETEK
K&H: recessziótól tartanak a hazai nagyvállalatok A magas kamatkörnyezet és a csökkenő belföldi kereslet azonban továbbra is komoly kihívást okoz a cégeknek, ami a felméréskor még negatív GDP eredményben is megmutatkozott. RÉSZLETEK
Lefoglalta a NAV a limitált szériás Ferrarit (is) A NAV pénzügyőr nyomozói lefoglalták a számlagyár vezetőjének limitált szériás Ferrariját, amelyből mindössze 20 darabot gyártottak, és amelynek csomagtartójából több mint 1,1 millió euró került RÉSZLETEK
Példamutató teljesítményeket ismertek el a VOSZ debreceni Prima Gáláján A VOSZ vármegyei szervezete a választható tíz kategória közül idén a magyar oktatás és köznevelés, a magyar zeneművészet, a magyar sport, valamint a magyar népművészet és közművelődés területén RÉSZLETEK
Hol bukkanhatnak fel a NAV revizorai a november 20-án kezdődő héten? Az ADÓtraffipax friss bejegyzéseiből kiderül, hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre Katalin napjának hetében. RÉSZLETEK
Tiszta energia fejlesztések: magyar jelentkezőkre is számít az EIT InnoEnergy programja December 15-ig várja az EIT InnoEnergy az európai startupok, vállalkozók, innovátorok és kutatók tiszta energia fejlesztéseit, megoldásait a Hello CleanTech 2.0 programba. RÉSZLETEK