Túl sok az egyajánlatos közbeszerzés Lezárult „A közbeszerzések terén a verseny alacsony szintjével leginkább érintett szektorokban a korlátozott verseny mögött álló okok felmérése és a verseny szintjének javítását célzó intézkedések RÉSZLETEK
Akár félmillió forinttal is támogatja az állam egy e-cargo kerékpár vásárlását Csaknem ezer elektromos rásegítésű teherszállító kerékpárra igényelhető támogatás, az e-cargo biciklik beszerzésére hétfőn indul a jelentkezés, elsőként a kereskedők regisztrációját várják az RÉSZLETEK
A cél „a teljes magyar élelmiszeripar modernizációja” Az Agrárminisztérium célja a teljes magyar élelmiszeripar modernizációja – jelentette ki Nagy István Csornán. RÉSZLETEK
Ismét pályázhatnak a vállalkozások technológiaváltó támogatásra A Technológiaváltó támogatási programban eddig 1700-nál is több vállalkozás kapott összesen több mint 210 milliárd forint támogatást, 2022. január 20-tól újabb 100 milliárd forintra lehet pályázatot RÉSZLETEK
Havi 16–34 ezer forintos ösztöndíjra pályázhatnak a szakképzésben tanulók A technikumokban és szakképző iskolában már két évfolyam kap általános ösztöndíjat, a most futó tanév második felétől nagyobb összegű juttatásban is részesülhet mintegy kétezer diák. A havi 16-34 RÉSZLETEK
Kompenzációt igényelhetnek az agrárcégek a drágább építőanyagárak miatt Egy tavaly decemberben megjelent rendelet értelmében lehetőség nyílik a 2020 után benyújtott építési beruházást tartalmazó pályázatoknál kompenzációt igényelni a megnövekedett építőanyag árak RÉSZLETEK
Pályázat az agrárágazati civil szervezeteknek Hatvan millió forint keretösszeggel hirdet pályázatot agrárágazati civil szervezeteknek az Agrárminisztérium. RÉSZLETEK
Varga Mihály: 30 milliárd forintos program indul a falvakban működő kisvállalkozásoknak A kormány 30 milliárd forintos keretösszeggel elindítja a Magyar Falu Vállalkozás-újraindítási Programot – jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook oldalára felkerült videóüzenetében RÉSZLETEK
Februárban ismét elérhető lesz az állattartó telepek fejlesztését támogató felhívás A Vidékfejlesztési Program keretében meghirdetett, Állattartó telepek fejlesztésének támogatása című pályázati felívás a tervek szerint februárban újranyílik. RÉSZLETEK
Idén is 930 millió forint keretösszeggel támogatják a hungarikumok népszerűsítését A tavalyihoz hasonlóan az idén is 930 millió forint keretösszeggel támogatják a hungarikumok népszerűsítését három célterületen – közölte Nagy István agrárminiszter kedden a 2022. évi hungarikumok RÉSZLETEK
Újra megnyílik az ültetvénytelepítési támogatás A Vidékfejlesztési Program keretében meghirdetett, ültetvények telepítését támogató felhívást a tervek szerint márciusban újranyitja az Agrárminisztérium – jelentette be Nagy István tárcavezető. RÉSZLETEK
Pénzügyi Tudatosság Fejlesztéséért Díj: várja a javaslatokat a Pénzügyminisztérium Az idei tanévben is díjazza a Pénzügyminisztérium azokat a tanárokat, diákokat és oktatási intézményeket, akik élen járnak a pénzügyi tudatosság fejlesztésében. RÉSZLETEK
Élelmezéssel kapcsolatos projektekre lehet támogatást kérni az Auchan Alapítványtól Az Auchan Alapítvány az elmúlt hat év alatt több mint 200 millió forintot osztott szét Magyarországon pályázati úton. Most ismét pályázatot hirdetnek, tavasszal összesen 50 ezer euróval (18 millió RÉSZLETEK
Vidéki turizmus fejlesztése: kimerül a keret, felfüggesztetik a felhívást Január 27-ig lehet pályázni az 50 milliárd forint keretösszegű uniós pályázatra. RÉSZLETEK
10 milliárd forintra pályázhatnak a Zöld Nemzeti Bajnokok Tízmilliárd forinttal folytatódik a zöldgazdaság területén működő vállalkozások technológiafejlesztésének támogatása a Zöld Nemzeti Bajnokok program keretében. A pályázat előminősítésére szerdától RÉSZLETEK
K+F+I: 140 milliárd forintra pályázhatnak a vállalkozások Szerdától 140 milliárd forint keretösszegben lehet pályázni vállalati kutatás-fejlesztés és innováció erősítésére a GINOP Plusz keretében – tájékoztatott Varga Mihály. RÉSZLETEK
Már lehet pályázni az őshonos állatfajták megőrzését segítő támogatásra 2022. január 3. és 2022. január 31. között pályázhatnak a gazdálkodók az új „A védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának in situ megőrzése” elnevezésű RÉSZLETEK
Hosszabbodik a munkahelyi képzéseket támogató program beadási határideje Szeptemberben indult el a munkahelyi képzéseket ösztönző támogatási program első szakasza 15 milliárd forintos keretösszeggel. Az eredetileg év végi határidő helyett a pályázatokat egy hónappal RÉSZLETEK