Vas Vármegye Gazdaságáért Díjjal tüntették ki Szárnyas Jánost

Ünnepi ülésen emlékezett meg a Vas Vármegyei Közgyűlés az 1848-as forradalom 178. évfordulójáról március 13-án Celldömölkön.

A jelenlévőket Fehér László polgármester köszöntötte, aki arról beszélt, a márciusi ifjaktól ma is tanulhatunk, főként azt, hogy összefogással el lehet érni a céljainkat. Majthényi László, a közgyűlés elnöke köszönetet mondott minden kitüntetettnek a közösségért végzett kiemelkedő munkájáért. Ünnepi beszédében Ágh Péter államtitkár, a térség országgyűlési képviselője úgy fogalmazott: egy nemzet polgárai vagyunk, munkával, gyermekneveléssel, tanulással és a közösség szolgálatával mindannyian tehetünk a hazáért – olvasható a vosz.hu-n.

Az ünnepi ülésen átadták a vármegyei közgyűlés által alapított kitüntetéseket. Vas Vármegye Gazdaságáért díjban részesült Szárnyas János, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) Vas Vármegyei Szervezetének elnöke.

...
Tovább a teljes cikkhez az uzletem.hu oldalon.