Túl sokan akartak biztonságosabb munkahelyet – ezért emelni kellett a pályázati keretet
Eredetileg kétmilliárd forintos kerettel írták ki a Munkakörülmények fejlesztése című pályázati felhívás első ütemét a kis- és közepes vállalkozások számára, ám szükség volt egy másfél milliárdos keretemelésre a nagy érdeklődés miatt - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért, munkavédelemért és foglalkoztatás-felügyeletért felelős helyettes államtitkára szerdán, az M1 aktuális csatornán.
Eredetileg kétmilliárd forintos kerettel írták ki a Munkakörülmények fejlesztése című pályázati felhívás első ütemét a kkv-k számára, ám szükség volt egy másfél milliárdos keretemelésre.
Zöld-Nagy Viktória elmondta, hogy az 500 ezer és 20 millió forint közötti, munkavállalónként maximum 1 millió forintos vissza nem térítendő támogatásokról csütörtöktől születnek meg az első pályázati döntések. A kkv-k egészségmegőrzésre, védőeszközökre, jelzőberendezésekre, valamint a munkahelyi...
