Több mint egymilliárd forint kárt okozott a költségvetésnek a takarításra szakosodott bűnszervezet
Több helyszínen pénzszámlálóra volt szükség, mivel nagy mennyiségű – közel 200 millió forint – készpénzt találtak a nyomozók.
A bűnszervezet szálait egy Pest vármegyei férfi fogta össze. Az elkövető két, egyenként többszintű céghálózatot hozott létre és működtetett; a cégcsoport vezetőjeként ő volt a piramisok csúcsain lévő haszonhúzó cégek ügyvezetője. Konspiráltan ténykedett és biztosra ment: a két takarításra szakosodott bűnszervezet egymás tevékenységéről mit sem tudott, azonban a bűncselekmények elkövetésének módszerei mindkét esetben teljesen megegyeztek – olvashat a NAV közleményében.
A munkavállalók a hálózatban alvállalkozóként szereplő cégekhez voltak bejelentve. A valóságban azonban a két fő haszonhúzó cégtől kapták a fizetésüket és nekik dolgoztak. A cégek nem rendelkeztek a számlákon szereplő szolgáltatás megvalósításához szükséges eszközökkel és feltételekkel. A haszonhúzó...
