Olyan, mint a mákos guba, csak jobb

Teszteltük a Stílusos Vidéki Éttermiség egyik legújabb tagját.

Főiskolás korában az ember nem okvetlen ételre költi a pénzét, így megesik, hogy a hétvégén kiürült kollégium félhomályos folyosóján a papucs csoszogó hangjára csak a gyomor válaszol korogva.

Vasárnap sokat kell aludni: minél később kelünk ki az ágyból, annál hamarabb kérdezhetjük meg a családi hétvégéről hazatérőket, hogy „na, van kajád?”

Szobatársam rendes fiú volt: amikor megpakolt szatyrokkal megjött, mindig kettőnkre terített – tudta, következő héten, vagy tán azután majd én utazom át az országot, s én jövök meg egy kis hazaival.

„Hoztam bobajkát” – mondta, s bár fogalmam sem volt, miről van szó, készségesen ültem le a nyikorgó konyhaszékre. „Remek. Mi az?” – válaszoltam, majd kis hezitálás után megtudtam: „Olyan, mint a mákos guba, csak jobb.” És tényleg.

[kep2:155128]...