Mind-Diák: egyre több munkáltató tervezi diákok foglalkoztatását a nyári hónapok után is
A Mind-Diák Szövetkezet tapasztalatai szerint egyre kevesebb az olyan lehetőség, amely kizárólag a nyári szezonra szól, sok cég eleve úgy tervez, hogy a bevált diákokat szeptembertől is visszavárja, akár heti néhány napos, órarendhez igazítható munkavégzésben.
A hosszabb távú gondolkodás egyik leglátványosabb jele, hogy míg korábban inkább a multinacionális vállalatok és nagyvállalati szolgáltatóközpontok indítottak gyakornoki programokat, ma már a kkv-k is egyre nyitottabbak arra, hogy diákokat vonjanak be adminisztratív, pénzügyi, mérnöki, informatikai vagy ügyféltámogatási feladatokba – olvasható a Mind-Diák közleményében.
A gyakornoki munka sok fiatal számára vonzóbb alternatívát jelenthet a klasszikus nyári diákmunkánál, mert év közben is rendszeres jövedelmet adhat, rugalmasan igazítható a tanulmányokhoz, és akár későbbi főállású elhelyezkedés alapja is lehet.
A szövetkezet összesítése...
