EXIM Magyarország: a keretemelés után március 16-tól fogadják be a kérelmeket

A kormány 200 milliárd forinttal megemelte az EXIM Magyarország Demján Sándor Programban elérhető finanszírozási termékeinek keretösszegét, amely így összesen 900 milliárd forintra bővül; a termékekre a kérelembefogadás március 16-tól indul.

A Nagy Márton miniszter által néhány nappal korábban már bejelentett keretemelés célja, hogy a hazai kis- és középvállalkozások kedvező feltételek mellett juthassanak fejlesztéseiket és működésüket támogató forrásokhoz a jelenlegi piaci környezetben is, ezzel erősítve versenyképességüket, valamint exportpiaci jelenlétüket – olvasható az EXIM közleményében.

A 200 milliárd forintos keretbővítésből 100 milliárd forint kifejezetten a forgóeszközök finanszírozására irányul. A forgóeszköztervek megvalósítása esetében a vállalkozások legfeljebb 1 milliárd forint összegű pénzügyi forrást igényelhetnek. A lízinghitelek finanszírozási kerete további 40 milliárd...

Tovább a teljes cikkhez az uzletem.hu oldalon.