Duna House: egy év alatt 30 százalékkal drágultak a panellakások Nyugat-Magyarországon
A Duna House friss adatai szerint Nyugat-Magyarországon a panellakások átlagos négyzetméterára 814 ezer forintra emelkedett, ami egy év alatt közel 30 százalékos drágulást jelent.
A nyugati panel árszintje nem egyetlen ugrással emelkedett meg, hanem fokozatosan kapaszkodott feljebb az elmúlt egy évben. 2025 májusában a négyzetméterár már 720 ezer forint volt, az év második felében pedig stabilan 700 ezer forint felett alakult. Novemberre 737 ezer forintra nőtt, év végére pedig átlépte a 750 ezres szintet. 2026 januárjában 833 ezer forintos csúcs következett, tavasszal pedig már tartósan 750–815 ezer forint közötti ársávban mozgott a piac.
„A nyugat-magyarországi panelpiacon évek óta zajlik egy lassú felzárkózás, de az elmúlt 12 hónapban ez látványosan felgyorsult. A fordulatot jól mutatja, hogy míg tavaly tavasszal még olcsóbb volt itt a panel, mint Kelet-Magyarországon, mostanra már magasabb...
