Demján 1+1 Program: két és félszeres volt a túljelentkezés a második ütemben
Lezárult a „Demján Sándor 1+1 KKV Beruházás-élénkítő Program” második ütemében beadott pályázatok értékelése – tájékoztatott Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium kis- és középvállalkozások fejlesztéséért, technológiáért és védelmi iparért felelős államtitkára.
Két és félszeres túljelentkezés mellett 257 vállalkozás jutott 20 milliárd forint vissza nem terítendő támogatáshoz, ezzel 40 milliárd forintnyi beruházás valósulhat meg. A vállalkozások a banki felhatalmazólevél bemutatását követően három napon belül hozzájuthatnak a forrásokhoz. A cégek elsősorban korszerűsítésre, automatizálásra és digitalizációra, illetve információs és kommunikációs technológiai eszközök beszerzésére pályáztak – számolt be az államtitkár.
A Demján Sándor Programon belül folyósított támogatás összege átlépte az 1100 milliárd forintot, ami a saját forrásokkal kiegészülve már 2000 milliárd forint beruházást...
