A Siri AI végre megérkezett: okosabb lett az iPhone asszisztense, de a konkurencia még mindig előréb
Két év várakozás után debütált az Apple új mesterséges intelligenciával felvértezett Siri rendszere.
A 2026-os WWDC fejlesztői konferencia egyik legfontosabb bejelentése kétségtelenül a Siri régóta várt mesterséges intelligencia-alapú megújulása volt. Az Apple még 2024-ben mutatta be az úgynevezett „Personal Siri” koncepcióját, azonban a fejlesztés többször is csúszott, így a felhasználóknak közel két évet kellett várniuk arra, hogy valóban kipróbálhassák az új generációs asszisztenst.
Az első tapasztalatok alapján a Siri AI jelentős előrelépést jelent a korábbi verzióhoz képest, ugyanakkor egyelőre nem minden területen tudja felvenni a versenyt az olyan riválisokkal, mint a Google Gemini vagy a mesterséges intelligenciára épülő chatbotok, például a ChatGPT és a Copilot.
A rendszer jelenleg az iOS 27 fejlesztői bétájában érhető el a támogatott készülékeken, köztük az iPhone 15 Pro és Pro...
